Porosenko buktája

2014-10-27 16:01:35

Egy (szándékosan) elsietett elemzés

Az ukrajnai választások végeredménye a kormánypozíciókban fog véglegesen megtestesülni. A még nem végleges parlamenti mandátumok a közbülső állomást adják. Mindenkép korainak tűnhet tehát a voksolás következményeinek összegzése. Szerintem azonban a mostani adatok is lehetővé teszik a címben megelőlegezett végkövetkeztetés levonását.

A parlament feloszlatását Porosenko erőszakolta ki, hogy a saját kezébe összpontosíthassa a végrehajtó hatalmat. Saját parlamenti többséget akart szerezni, amelyre támaszkodva Jacenyuk helyett a saját emberét nevezhette volna ki miniszterelnöknek, és a miniszteri pozíciókon sem kell osztoznia.

Az, hogy a kirakatban ki mindenki került volna az elnöki koalícióba, mellékkérdés hisz a saját többségre támaszkodva diktálhatott volna a többieknek, kifelé demonstrálva a majdanos politikai erők egységéről szóló propagandaszólamot.

Jacenyuk önálló indulása a behódolás elutasítása volt, amit a másik oldalról kihívásnak is lehet tekinteni. Fennállt azonban a nemzeti front nagyarányú bukásának a lehetősége, amely vazallusi pozícióba kényszerítette volna Jacenyukot.

A listás eredmény döntetlent hozott az Elnök - Miniszterelnök párharcban. Porosenkonak ténylegesen egyezkednie kell Jacenyukkal. Egy egymás ellen intrikáló, egymást blokkoló partnerekből álló koalíció fog alakulni. Afféle Juscsenko – Tyimosenko képlet azzal az ironikus motívummal fűszerezve, hogy Tyimosenko ezt a meccset, mint kívülálló fogja figyelni, vagy bábú lesz, valamelyik volt halálos politikai ellenségének csapatában.

És ez a jobbik eset. A mandátumok számát tekintve Porosenkonak az egyéni körzetek révén jóval nagyobb frakciója lesz. Aztán ott lesz még a sok független képviselő, akik automatikusan a győzteshez fognak húzni. Ott van még a meglepetéspárt, a 3. helyezett. …………..a lembergi polgármester pártja, amely nyert Kijevben. A várakozásokhoz képest leszerepelt villás embert nem lehet szövetségesként komolyan venni – egyébként oda áll, ahová a szponzora állítja. Az előrejelzéseknél azért várhatóan jobban szereplő Régiók utódpárt az Ellenzéki Blokk nem jöhet szóba koalíciós partnerként, de kevesen is lesznek.

A lényeg, hogy össze lehet hozni egy koalíciót Jacenyuk nélkül. Ez viszont a majdanos erők nyílt háborúját jelentené, amit Porosenko nem engedhet meg magának. A nyugati szövetségesei teljesen kicsinálnák.

Így is kérdés, mivel magyarázható Porosenko szabadesése, Jacenyuk rakétaszerű felíveléséhez képest. Május végén Porosenko még több mint 50 %-t kapott a jelenleginél magasabb részvételi arány mellett, ami a mostani 21%, több mint kétszerese. Ehhez képest Jacenyuk, egy pancser, háborút vesztő kormány élén, pár százalékos népszerűség mellett, hogy kaphatott szintén 21%-tŐ Az ukrán viszonyok között sem a józanész, sem a szociológia nem működik.

Annyit lehet tudni, hogy Porosenko kiegyezett, vagy kész kiegyezetni Putyinnal, Jacenyuk meg teljesen az amerikaiak embere, tehát háborúpárti. Hogy maradék Ukrajna lakói háborúpártiak lennénekŐ Valószínűleg ha az átlag ukrán választónak fegyvert kellene fognia, akkor – békepárti, ha arról van szó, hogy helyette más halljon meg a hazáért – harcias.

Apropó Amerika. Disneylanden kívül is a hullámvasutak földje. Az ottani politikai pártok azonban egymáshoz képest csak pár centit libikókáznak. Nálunk bezzeg röpke hónapok alatt repülnek a csúcsra politikai erők és ugyan ilyen gyorsan tűnnek el. A mostani választások másnapja csak egy pillanatnyi holtpont ebben az össze-vissza, le-fel játékban. Hogy ki fog pár hónap múlva felfelé repülni vagy lefelé zuhanni nem merném megjósolni, de azt biztosra veszem, hogy mindkét irányba növekedni fog az objektumok sebessége. A legnagyobb objektumé is, azonban stabilan lefelé tartó irányban.