Sokadszorra az ukrán politikusok önsorsrontó hajlamáról

Félreértés ne essék, engem sehogy nem lehet meggyőzni arról, hogy Porosenkó és Jacenyuk barátok, vagy akárcsak korrekt szövetségesek lennének. De nem rólam van szó, hanem az ukrán társadalom azon feléről, amelynek képviselői bíznak, vagy legalábbis reménykednek valamiben. Úgy értem bíznak valamennyire vezéreikben, és reménykednek, hogy azoknak sikerül is valamit megszervezniük, elintézniük, keresztülvinniük.

A két konkurens vezér nyílt marakodása ezt a reményt vagy bizalmat rohamtempóban nullázza le, ezzel egyúttal pedig elmossa a jelenlegi rezsim legitimitási alapját.

Az elnöknek és a miniszterelnöknek ki kell egyeznie, tehát végül meg fog alakulni a kormánykoalíció. Erre a vonatkozó jogszabály szerint még bőven van idő, mégpedig a parlament alakuló ülésétől számított egy hónap leteltéig.

Világos azonban, hogy annyi idő nincs. De mennyi vanŐ Milyen gyorsan kell befejezni az ukrán történelem újabb „premieridáját” ahhoz, hogy az ne bizonyuljon az utolsónakŐ

Azt mondanám, nem lett volna szabad nyíltan összeveszni. Azzal, hogy a két fél nyilvánosságra hozta saját variánsát a koalíció működéséről, ezt tették. A szláv mondás szerint „kivitték a kunyhóból a civakodást”. Az említett kunyhó már ég: amíg nincs megállapodás, a lángok minden egyes nap a maradék remény és esély újabb adagját emésztik el.

A Juscsenkó–Tyimosenkó párharc azt az esélyt nullázta le, amelyet Ukrajna 2004 végén kapott. Egyúttal pedig a két fél karrierjét is megroppantotta, ha nem is egyforma mértékben.

A Porosenkó–Jacenyuk csetepaté következményei annyival lesznek súlyosabbak, amennyivel kilátástalanabb helyzetben van az ország.

Amit leírtam, nem tekinthető valami különösen eredeti elemzésnek, sőt, inkább közhelyes szöveg, amelynek elemei rengetegszer szerepeltek már az ukrán sajtóban, és jó néhányan fogják majd újra leírni mindezeket saját szavaikkal. A motívumok voltak, lesznek, különbözőek. A kívülállók hitetlenkedve csóválják a fejüket, a politikai ukránok pedig a fejüket fogják egyre kétségbeesettebben azon, hogyan lehetnek politikusaik ennyire önsorsrontóak.