A legközelebbi ukrajnai Esemény

Ukrajna történelmének legutóbbi Eseménye az ún. „méltóság forradalma” volt. Ezt messzire ható következményei különböztetik meg a többi eseménytől. A 2014 elején történtek nem adtak ugyan méltóságot a nyomorgó, megalázott ukrán népnek, de kilökték az országot abból a közegből, amely odáig az élettere volt. Posztszovjet-Nagyukrajna a Nyugat és Oroszország közötti ütközőzóna lakója volt, amelynek élettevékenysége a két pólus közötti ingázásból állt, vagyis hogy dézsmálta az ott felállított két etetőt, amelyek valójában csalik voltak. Így az ukrán uralkodó osztály, mint pirája az akváriumban, vidáman elvolt az akvárium többi lakója, valamint a két etető hely rovására. Az orosz medence cápáitól féltek, így összetörték az akváriumot, hogy csatlakozhassanak a nyugathoz.

 El kell ismerni, hogy ez az állapot mesterséges jellege miatt (mint a hasonlatban szereplő akvárium is) nem folytatódhatott a végtelenségig. Valamikor véget kellett, hogy érjen – vagy azzal, hogy az ország csatlakozik az egyik lehetséges alternatívához, vagy azzal, hogy megsemmisül a sikertelen kísérlet közben.

 Ha az ukránok hivatalos sikerpropagandájának lenne valóságalapja, akkor a mostani állapotot a nyugathoz való sikeres csatlakozásként lehetne meghatározni. Egy ilyen állapot a megfelelő civilizációs választás következtében állhatna elő. Az ország népének a jogállamot kellene választania az oligarchikus önkény helyett, a szabályozott szabadversenyes piacot a tolvaj bandák működtette monopóliumok helyett, az általános szabálykövető magatartást a mindenki ügyeskedik, csal, korrumpál és korrumpálódik össznépi játéka helyett. Ehhez a fenti értékek iránt elkötelezett politikusokat kellett volna kinevelni, azokra szavazni a választásokon, majd támogatni őket az ádáz küzdelemben, amit az oligarchák és az azokat kiszolgáló korrupt hivatalnokok ellen folytattak. Választásokban kitartani, amíg az átalakulással járó nélkülözések sújtják őket.

 Mindez nemcsak, hogy nem történt meg, hanem még értékelhető kísérletet sem sikerült tenni, aminek a kudarcából okulni lehetne.

 Az akváriumi halak, amelyeknek végtagokat és tüdőt kellett volna növesztenie, most vergődnek a gyorsan felszáradó vízfolton.

 Mi vezetett a jelenlegi állapothoz? Ha valaki azt mondja, hogy az akváriumos hasonlat egyszerűsítés és sántít is, igaza van – de ez érvényes minden metaforára, parabolaára, példabeszédre stb. Mindjárt felhozhatják, hogy az akváriumot nemcsak belülről, kívülről is kalapálták. Tény.

Akik a csalikat belógatták a két végén, nyilván szintén fontos szereplői az eseményeknek, de a történet nem az ő bőrükre (pikkelyeikre) ment. Nincs tehát értelme rossz néven venni a geopolitikai szintű játékosoktól, hogy csalfa ígéretekkel próbálták elkötelezni Ukrajnát a ’91 utáni története során, amikor az – korántsem szűziesen – riszálta magát mindkét irányban. Azt, hogy mit hisznek el, az ukránok felelőssége, első közelítésben az ukrajnai vadászmezőkön garázdálkodó oligarcháké. Azok úgy gondolták, hogy a Nyugat etetni fogja őket és meg is védi a másik – csalódott – kérő bosszújától. Ebből is látszik, hogy történelmileg-geopolitikailag művelt emberből nem lehetett ukrán oligarcha. Az pedig már az ukrán társadalom problémája, hogy csak lopáshoz, csaláshoz, szélhámoskodáshoz értő, alulművelt alakokat képes az uralkodó „elit”(oligarchaátus) soraiba emelni.

 Miután a tömegtájékoztatási eszközök is a kezünkben vannak, ugyanezzel a maszlaggal etették Ukrajna népét is, amelynek ráadásul fogékony is az olyan primitív elképzelések befogadására, mint hogy cserében némi köztereken történő ugrálásért, a nyugati adófizetők pénze számolatlanul fog ömleni az Ukrajna feliratú feneketlen hordóba. A magánbefektetők pedig majd sorban állnak, hogy „Itt a piros, hol a piros?”-t játszanak a helyi bolhapiac surmóival.

 Régi szovjet-orosz szólásmondás hogy „ne élni taníts engem, hanem anyagilag segíts ki”. A kollektív Nyugat azonban igenis arra vállalkozott, hogy élni tanítson minket. Segítsenek végrehajtani a reformokat, amelyek a demokrácia, jogállamiság, piacgazdaság meggyökereztetéséhez szükségesek, valamint, mindenekelőtt támogassanak minket a korrupció elleni harcban. Az ukrán oligarchák, amikor csábítóikra próbálják tolni a felelősséget, olyanok, mint egy narkós, aki az elvonóban való gyógyulásra kapott pénzből a következő adagját veszi meg, majd a további adagok finanszírozását is követeli. Ha tehát valakinek nem tetszik a szárazon fuldokló akváriumi hal, választhatja az elvonási tünetekben agonizáló narkóst is országunk helyzetének illusztrálására.

 „Nem fogják hagyni, hogy meghaljon, mert az túl nagy presztízsveszteséget jelentene az oroszokkal szemben”. Ez a geopolitikai jellegű érv szól a vergődő pirája mellett, illetve magyarázza, honnét van még benne szufla, hogy tátogjon, csapkodjon uszonyával. Ennek a görcsös rángatózásnak lehetünk áldozatai mi, magyarok is.

 A presztízsmeccset az oroszokkal az amerikaiak vívják. Az európaiaknak már nincsenek nagyhatalmi ambícióik, ők pénzt akarnak keresni az oroszországi üzleteiken. Nem is hagyták az amerikaiaknak megfúrni az Északi Áramlat-2 projektet. Pénzt csatornázni az ukrán korrupció mocsarába nem vágynak. Egyébként az amerikaiak sem. Az utóbbiakat azonban még nem adták fel teljesen a próbálkozást, hogy annyira ellenőrzésük alá vonják a klienseket, hogy valamilyen értékelhető teljesítményt lehessen belőlük kisajtolni. Az ukrán oligarchátus tagjai gazsulálnak nekik, egyúttal próbálják bemártani a többieket, de a korrupcióellenes vertikum kiépítését elszabotálták. Vagyis nyíltan és eléggé primitíven palira veszik uraikat, parancsolóikat, az őket életben tartó gépezet operátorait.

 Az amerikaiak – mint minden nagyhatalom – mindenféle fazonokat futtattak már: diktátorokat, törzsi vezetőket, narkóbárókat, iszlám fundamentalistákat, valamint ezek kevert változatait. Majd csak elboldogulnak Lazarenko még életben és szabadlábon lévő kollégáival is. Igaz, amilyen könnyen jófiúnak nyilvánítják, ugyanúgy le is írják klienseket, ha úgy hozzák a körülmények.

 Az ukrán meccs Obama bulija volt, nem Trumpé. Be is voltak rezelve a Clinton mellett kampányoló ukrán vezetők. A birodalmi érdek persze felülírhatja Trump ellenszenvét, különösen, hogy az új elnöknek nem engedték átvenni a tényleges hatalmat. Annak az esélye azonban nem nőtt, hogy az amerikaiaknak háborúzni támadjon kedvük az oroszokkal az ukrán oligarchák érdekeiért.

 A szárazon vergődő akváriumi pirája sorsa tehát eldőlni látszik. Nagyon optimisták reménykedhetnek benne, hogy még nyitva áll a másik két lehetőség: sikerül tüdőt és szárazföldi végtagokat növesztenie, vagy összeragasztják és feltöltik az akváriumot. Aki hitet-reményét Posztszovjet-Nagyukrajnába vetette, ezen variánsok egyikért kell imádkozzon. Aki nem, azért, hogy kisebb veszteségekkel megússza Ukrajna történelmének következő Eseményét.